2010. szeptember 7., kedd

Lúgos zsemle-Laugenbrezel

Ez az egyik legkedvesebb tésztafélém, az ún. lúgos zsemle, németül: Laugenbrezel/brötchen. Sajnos házilag nem lehet azokat a nagyon fényes gyönyörű boltban kapható darabokat előállítani, mert  azokra még kennek egy étkezési lakkot is. Német nyelvterület tipikus kenyérféléje (Másik kedvencem a Buttercroissant mellett).
Már régóta szerettem volna megcsinálni, a sikeres bagel kísérletem után nem állhatta semmi sem az utamat.



Hozzávalók:
fél kg liszt
2,4 dkg élesztő
2 tk só
1 ek cukor
2.5 dl tej
3 ek szódabikarbona (natron)
1 l víz
Tetejére:
só, szezám, mák, vagy amit találunk




Elkészítés:
A tejjel, pici liszttel, és az élesztővel, cukorral kovászt készítünk, majd összedolgozzuk a maradék liszttel és a sóval. Pihenni hagyjuk kb. 1 órát, majd bucikat formázunk. Vagy ami éppen tetszik. A vízben oldjuk fel a szódabikarbonát, forralljuk fel, és merítsük meg kb. fél percig a kenyerek mindkét oldalát. Szórjuk meg valamivel, és előmelegített sütőben kb. 20-30 percig  200 fokon süssük.

Megjegyzés: Hisztaminérzékenyeknek jó, de az élesztő miatt még mindig ne együk meg melegen az egészet!

1 megjegyzés: