2010. június 4., péntek

Szejtánról szabadon

Egy időben nagyon elkezdett vonzani a szejtán. A kísérletezés öröméért, mert izgatott hogyan lesz a porból, lisztből fehérjepótló mindenes (kémiai kísérletnek is beillik az elkészítés). na meg ki tudja, hátha jobban laktat, valami isteni finom dolog, ha ennyire sokrétűen felhasználható, egy ideális eleme lehetne a konyhának, mikor húsra épp nem vágyunk.
Elöljáróban szeretném még hozzátenni, hogy a vegetáriánus, vega konyháknak fantasztikus elemei vannak, amiket egy az egyben be lehet emelni a hagyományos konyhákba is.

Szejtánból készült étel

Szabályosan követtem a leírást, sikérporból készítettem (Azt a tönkölylisztes kísérletezést is szívesen kipróbálnám), nagyon kedves segítséget is kaptam hozzá: Itt, és itt . Ezért köszönet.
Elkészítés során bezabálta a fűszert, és ha pontosan akarok fogalmazni, akkor egy szivacsos, fűszerízű puhácska párnácska lett, ahol elsőre az érzékszerveim tiltakozásba kezdtek, hogy talán mégsem. Végül is ez egy íztelen helyettes, amihez nem kell megerőltetni a fogaidat. Úgy gondolom, hogy az igazán jó elkészítéséhez tapasztalat, sok kísérletezés kell. Tehát előbb kóstoljuk meg valakinél aki ezt jól csinálja. (Ne nálam :-))

Két változatot próbáltam ki: az egyik abszolút nem jött be, igaz a fűszerezésem sem sikerült túl jól. Egy keleti ízesítésű, zöldséges rizses étel készült, a szejtán darabokat megforgattam előtte lisztben és úgy sütöttem meg őket. (fotó fenn). Így a szejtánból készült pörköltcsaládot is kihúznám a listáról. Nem tudom, szokni kéne az állagát? Bár figyelmeztettek, hogy előbb a rántott változatot próbáljam ki. :-). A panírozott változata már határozottan jobban tetszett, itt már beindult a fantáziám is, hogy így és úgy lehetne ízesíteni, de az állaga még itt is zavart. Fotó sajnos nem készült róla.

Egy esélyt még kap, valami vegetáriánus kolbász, fasírtféle, vagy grillezett szejtán formájában. De csakis úgy, hogy valami rágásélmény is legyen. Itt még folyik a tökéletes recept vadászata. Még mindig izgalmas nézni, hogyan lesz a porból kaja. De azt hiszem maradok ebben az esetben az eredeti hozzávalóknál maradok, vagy valami más alternatívánál, és gondolkodom még, hogyan lehetne feldobni a dolgot, és mi a szejtán tökéletes receptje.

Megjegyzés: Hisztaminérzékenyeknek jó!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése