2010. február 8., hétfő

Honnan tudja az avokádó, hogy mellette van a magja?

Az avokádó engem is megtalált. Ott lapult az egyik pulton, majd alattomosan letámadva beleugrott a vásárlókosaramba. (tegyük hozzá, hogy féláron volt, és elfelejtettem az esetleges mondást, olcsó húsnak híg a leve).

Állítólag csodanövény, aminek hatásáról, és tartalmáról (A, B, C, E vitamin) és ízéről ódákat zengenek, mintha manna lenne. Valami oka csak kell legyen, hogy egészen Közép-Amerikából ide szállíttatjuk a zöldségnek álcázott gyümölcsöt.

A képet ne részletezzük, mire hasonlít:-)

Legelső kihívás volt, hogy a kemény avokádóból, vaj puha érett gyümölcsöt varázsoljak, és bizony elkélt a varázspálca segítsége. Egy napig állt és várt, figyelt, és figyeltem én is. Semmi sem történet, legalább semmi olyan, amit az én kis ujjaim érzékelhettek volna a kőkemény avokádó felületen. (A különböző források szerint 2-7 nap az utóérési ideje).
Ekkor olvastam, újságpapírba csomagolva, banán, vagy más gyümölcs társaságában hamarabb megérik. Újságpapír volt, gyümölcs nem. Végül a fűtőtesten kötött ki. Így tartott még két napig az érlelés.
Ekkor elkészítettem egy kis tejföllel, sóval, chilli-vel, és borssal az avokádókrémet.
Finom finom, de az ígért kulináris mennyország nem volt sehol. Ezeket a gyümölcsöket egyszerűen nem itt kéne enni. Hátha egyszer majd a szülőhazájában is megkóstolhatom. Addig is szorgalmasan imádkozom, és játszok a lottón:-P.

Olvastam, hogy nagyon hamar megbarnul, így gyorsnak kell lenni, frissen készíteni, citrommal locsolni. Azt is olvastam, hogyha benne hagyjuk a magját, vagy ha mellette van a magja nem barnul be. Vajon ezt honnan tudja? Igencsak társasági lény lehet ez az avokádó. Ha valaki tudja erre a titokra a választ, szívesen meghallgatom.

Állítólag ki is lehet csíráztatni. Lássuk, mit mondd a Terebess:


( Csíráztassunk

Mossunk meg egy avokádó magot. Széles végével lefelé függesszük fel úgy, hogy az alsó negyede vízbe érjen. A függesztéshez használjunk fogpiszkálót, a víztartó edény használaton kívüli dunsztosüveg lehet.
Az így kialakított együttest vigyük meleg helyre, de nem tűző napra. 6-8 hét múlva az érett termés magától megreped, és gyökeret hajt, csírázni kezd.
Ha már 80 centinél magasabbra nőtt, vágjuk vissza úgy 30 centire.
Amikor növényünk több levet is hajtott, a gyökerei is életképesen vastagok, ültessük humusz gazdag talajba. A mag csak felerészt legyen földben. Jó, ha terrakotta cserepet használunk.
Már nincs is más tennivaló, mint rendszeresen öntözni, de úgy, hogy az öntözések között hagyjuk kissé kiszáradni a talajt.

Egyéb teendőink

Öntözéskor telítődjön a földje vízzel, de ne tocsogjon.
Minél több fényt kap a növény, annál jobb.
Ha a levelek sápadttá válnak, feltehetően túlöntöztük kedvencünket. Ezért érdemes az öntözéssel leállni egy rövid időre.
Ha a levelek a csúcsuknál barnulni, száradni kezdenek, a virágföld valószínűleg sóval telítődött. Ilyenkor egyszerű megoldásnak kínálkozik az átmosás. Felülről mossuk át néhány percen keresztül lágy vízzel a talajt úgy, hogy az a cserép vízelvezető nyílásán keresztül folyamatosan elfolyjon.
Ahhoz, hogy szép, bokros formára neveljük, rendszeresen vissza kell metszeni, vagy legalábbis a csúcshajtást kicsípni.
Az idős levelek eldobálása ellen semmit sem tehetünk.
Ne várjuk, hogy teremjen! A magról ültetett növény úgy száz év múlva fordulna termőre.
)
Kíváncsi leszek:-). Ha lesz avokádófám, újból jelentkezem:-P

Megjegyzés:Hisztaminérzékenyeknek a tiltólistán van.

Titel: From where does the avocado know that its pit is in the near?

This was the first avocado in my life. Avocadoes we can buy are pretty hard, and taste terrible because they are not matured yet. So the first task is to conjure soft (butter like) fruits. This is a fruit, which tastes as a vegetable:), but it is told to be a wonder fruit. It is told to be one of the most healthiest food in the world.
http://www.pyroenergen.com/articles07/avocado-health-benefits.htm
The avocado turns to be soft in 3-6 days, and if you put it in a newspaper maybe in 1-3 days.

Receip:
smash an avocado
http://gourmetfood.about.com/od/cookingtechniques/ss/peelavocado.htm

flavour with:
lemonjuice (This is very important, because it hinders the avocado to get brown. Avocados tend to get very soon brown, and I also read if you let the pit in the near of the avocado, it doesnt became brown:-) From where does the avocado know this? :-p)
chilli (as much as you like)
pepper
salt

And serve. You can eat this with a bread, or just alone, or with chips, as you wish:-).

But I think the avocado tastes in South America much much better!!!

I also want to plant my avocado pit with the same method:
http://www.wikihow.com/Plant-an-Avocado-Tree
Still now nothing happened. Maybe because we open all windows at night, and it because just too cold:-). But i still hope, and if I will grow an avocado tree, I will show it also. (They became fruits in a 100 years)

8 megjegyzés:

  1. Nekem van avokádópálmám :)
    Magról csíráztattam, http://talpalattnyizold.blogspot.com/2010/01/avokado-palma.html

    VálaszTörlés
  2. Megnéztem, nagyon szép:-)
    Most már legalább látom, hogy hogyan kell kinéznie az enyémnek is. Remélem majd valamikor én is ilyen szép kis növényt (mint a Tied) tudok majd megmutatni.

    VálaszTörlés
  3. Na végre valaki, akinek nem ízlik! Nekem se. Pontosabban megettem, de sok élvezet nem volt benne, csak a spórolás. Eddig azt hittem, bennem van a hiba, mert mindenki úgy áradozik róla, hogy csak. Csilla

    VálaszTörlés
  4. Az első nekem sem ízlett. Még a második sem. A harmadik? Hm. Már igen. Azóta? Imádom. Az avokado is olyan, mint az olajbogyó. Meg kell szokni az ízét. Mennyei eledel. :)

    VálaszTörlés
  5. Biztosan nagyon finom az eredeti avokádó, és lehet hogy jót is ki lehet fogni, és mi van ha annak az avokádónak amit mi Európában kapunk, olyan az íze, mintha éretlenül leszednénk a kajszibarackjainkat, utaztatjuk őket:-), majd szobában megérleljük édesre.

    VálaszTörlés
  6. Hey ur cookings look so delicious:)
    And.. please post here the patato pancace recipe!! I hope one day i can send u real estonian cook book... as u said.. dairy producs, patato, patato, patato, and herring and sauekraut:D:D:D
    Marju

    VálaszTörlés
  7. And please this avacado thing also in english. I transletad but i cant really get. But i think this is smt very good

    VálaszTörlés
  8. Thanks, I will post the potatoe pancake receip:-). I just need to find an occasion when I do it.

    VálaszTörlés